Kraków óta történt

A közelmúltig nem igazán történt az autóval semmi különös, most azonban megszaporodtak az események.
Közelgő műszaki vizsga lehetőséget adott, hogy végre felszereljem a vonóhorgot a kocsira!
Régóta dédelgetett álom volt, mint ahogyan egy kis méretű csomagszállító utánfutó gyártása is, mivel időből nincs túl sok szabad, és az ördoggel is lenne tennivaló, ez a projekt igencsak csúszásban van. Máskülönben az anyagi vonzata sem egyszerű mit ahogy tapasztaltam Barnapolski kollégánál az egyedi megoldás költséges! :(

Még 5-6 éve vettem egy Lengyelországban gártott vonóhorgot, ami az erősített fajta, tahát  van két szára ami belóg a lengőkar csatlakozási pontjáig, így a húzott súly nem erőlteti  a hátfalat. 

Sikeresen, kisebb akadályok hárítása után felszereltem a horgot. Bekötésében egy hozzáértő keze kellett.
indexvisszajelző kis zöld lámpa 1992 óta kötelező a vonóhorgos autóknál, így egy megfelelő indexrelé beszerése után indulhatott a művelet. Mindent úgy oldottunk meg, hogy a gyári kábelköteget ne kelljen szétvágni bepotolni. Ehhez szükség volt a már megannyiszor használt bontott kábelkötegemre. A vonóhorog kábelkorbácsát a gyáriéhoz hasonlóan a hátfalnál megszakítottuk így bármikor kényelmesen leszerelhető a horog hátfallal, kábelekkel együtt.

Ezet a szerelést megelőzte a Beskidzki találkozó, amely után hazafelé utbaejtettük Gyuláékkal Zakopánét, és a lemenő nap fényében a magas tátra egyik hegyi kanyargós útján indultunk hazafelé. Csodálatos volt az út!
Késő este fáradtan a határatlépés előtt Sahynál egy bazi nagy szarvas galoppozott át előttem az úton kb 3 méterre. nem mentünk gyorsan de csak kerülni volt időm... folyt kov  :)

Kommentek

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!