10 ediken az Ördöggel!

Hahó Minden Kedves régi és új Ördögrajongónak!

Sikerült eljuttatni ördögöt a nyári találkozóra! Ehhez többmindennek kellett összejönnie, beleértve a holdállást, napkitöréséket, szerelést, felújítást. működőképes szintre hoztuk, így kisebb gondokkal, de megtett egy ben kb 40 kilómétert! Ilyen az elmúlt 3 évben nem történt az Ördöggel!
Csütörtökön úgy volt, hogy minden rendben lesz a hétvégi indulással, de a felújított önindító felmondta a szolgálatot, segítségemre sietett Kg kolléga, adott egy tökéletesen működő bontott genrátort, és éppen a hold kellő szögben volt a mőhelyajtó metszéspontjában, így elindult és rendesen járt! Az első futóművet már nem volt idő beállítani, az olyan amilyen, ellenben tette a dolgát :)
Csütörtökön egy villámlátogatást követően tapasztaltam, hogy a kemping tele van! Kamilláztam rendesen! Jó hétvége lesz gondoltam! :)
Mégis vacakul indult, Ördög nevéhez hűen, reggel nem indult be csak két hengerrel, mindezt stabilan tartotta mig a kempinghez értünk, ott összeszedte magát! :) A márkatársak láttán jobb kedve lett gondolom.
nem vállaltam be az utat lábon egy átépített műszaki nélküli autóval, így maradt az utánfutó.
Bent mentem egy kört a sátrak között, jó volt játni a rengeteg autót, és sátrat. A sok mosolygós arcot az Ördög láttán, akinek még halvány emlékeiben, fent a kis polcon van egy derengő emlék róla! :)
Léna és Emese is nagyon élvezték a hétvégét, Léna a kis ugrálót, de legfőképpen a velencei tavat! nem akart kijönni, amikor kint volt folyamatosan be akart menni! :)
Nagyon jó érzés volt indulni az ügyességi játékokon, bár utólag én is bánom a vasárnap délelőtött, kihagytam az utolsó versenyeket.
Sajnálom Kg, tudom számítottál rám, segítettem Andornak hazafuvarozni a merevtetős vasat.
Legközelebb nem hagyom ki igérem!
Mindent összevetve szuper volt a hétvége, a negatívumokra már nem is emlékszem!
Köszönöm ezúton is minden szervezőnek, jól sikerült a tízedik!
Köszönet a képekért, sokan kattintottak az ördögre! :)

Kommentek

ParaSoniC

Jó volt működés közben látni a vasat :) Oly régóta figyeltem, ahogy kuporog az udvaron....

Andrei

Utolsó kép fekete-fehéren akár 1980-as is lehetne :) Nagyon retro, tetszik :)

KeMa

Andrei #55728: bis lokharitoval? :)

Andrei

KeMa #55729:
Lattunk mar 77-es bist :)

barnapolski

Andrei #55730:
Nekem is olyan volt. :D

baz

ParaSoniC #55727:
:) :) egyszer rendben lesz! :) :)

baz

Andrei #55728:
Hm kipróbálom! :)

Szólj hozzá!

Jelentkezz be az oldal tetején, vagy szólj hozzá facebook-fiókod használatával!